KEZDŐLAP >> VASZARY KOLOS DÍJ >> DÍJAZOTTAK

DÍJAZOTTAK
I. Dr. Szontagh Csaba (posthumus 2012)

Már 2005-ben, a Díj gondolatának pillanatában első díjazandóként dr.Szontagh Csaba neve jutott az eszünkbe, sajnos csak posthumus. Szontagh főorvos úr kitűnő orvos és egyben kitűnő ember is volt, élete példa. Sok-sok fontos tevékenysége közük kiemelendő, hogy oroszlánrésze volt az Alapítvány létrehozásában, lelki tartalommal való feltöltésében. Ma is ebből táplálkozunk.

II. RICHTER GEDEON NYRT. (2012)

Szinte már az Alapítvány létrejötte óta kitűnő a kapcsolat a Gyár és a Vaszary Kolos Kórház között. Kórházunk mindig számíthatott a Richter támogatására, amely az utóbbi időben nagyrészt az Alapítványon keresztül valósulhatott meg. A támogatás rendszeres és bőkezü. Segítséget köszönjük!

III. Lóri Gizella (2015)

Svájci kapcsolatai segítségével az aaraui Megyei Kórházból 78 db kórházi ágyat szerzett a Vaszary Kolos Kórház betegei komfortjának növelésére. Az ágyak megszerzése mellett -ismeretségi körében támogatókat keresve- a szállítás teljes költségét is megszerezte adományként, így a Kórháznak semmilyen járulékos költsége nem merült fel.

Ugrás a lap tetejére.